Így telt a 2022-es szezon a MyFarm közösségi kerteknél

Most összeszedtük az idei nyár legfontosabb pillanatait, így telt a 2022-es szezonunk:
A kihívások képzeletbeli listáján természetesen a kártevők sem maradtak el nagyon, dobogónk második helyére biztosan felkapaszkodtak - idén is.
A nehézségeket persze mindig felülmúlják a felejthetetlen, boldog pillanatok - szerencsére nem volt ez másképp idén sem!
Kijutott például a társadalmilag értékes cselekedetekből:
Tartottunk egy kellemes, csapatépítéssel egybekötött szemétszedést a Dunai ártérben (103 zsák szemetet “összehordva”!)
Meglátogattuk az Oltalom Karitatív Egyesületet is, és ha már ott jártunk (egy nagy adag zöldséggel megrakodva), akkor főztünk egy finomat, amit a Brancs közösségi piactér csapatával karöltve osztottunk szét, közel 300 arra rászoruló között.
De volt részünk jó pár “nagy találkozásban” is!
Tartottunk egy kellemes, családias hangulatú nyílt napot a hartai kertben, ahol jókat beszélgettünk előfizetőinkkel, szüreteltünk, finomakat főztünk, lakomáztunk.

Majd az első, lecsókóstolással egybekötött MyFarm Gasztroünnepen bebizonyítottuk, hogy a vegyszermentes MyFarm zöldségekből készült lecsó valóban ízletesebb a “bolti” alapanyagokból készült társánál. Hatalmas örömünkre szolgált, hogy Mautner Zsófi nagykövetünk és Szatmári Feri (Főzelékes Feri) is velünk tartott ezen a csodás napon, ízletesebbnél ízletesebb ételkölteményeikkel elkápráztatva minket és vendégeinket is!
Sőt, kalimajori látványkertünkben még egy izgalmas környezetórát is megtarthattunk a jövő leendő “MyFarmereinek”, a solti általános iskola negyedikeseinek!
Végül, de nem utolsó sorban munkánk is elismerésre került, ismét: mi vihettük haza a Bridge Budapest Üzleti Közösségi Díjátadóján az “Az év látható helyi közössége” díjat.
Nem szívet melengető akárcsak végignézni ezeket a képsorokat? (Hát még megélni őket!) Ezek azok a momentumok, amik erőt adnak olyankor, amikor már hetek óta csapadékért imádkozunk, a felmagzó salátával küzdünk, vagy a kártevők inváziójával viaskodunk.
Ezek azok a pillanatok, amelyek hozzátesznek ahhoz, hogy jövőre is azt mondjuk: naná, hogy belevágunk újra!
Zárásként szeretnénk ismét köszönetet mondani azoknak a cégeknek, akik mindenben támogattak minket idén is: A Yettel Hungary-nak a technikai infrastruktúráért, és a példamutatásért, amit közösségi kertjükkel a jövő nagyvállalatai elé állítanak. Öröm volt közösen ezen a csodás kezdeményezésen dolgozni!
Köszönettel tartozunk a Gardena-nak is, hiszen nélkülük, a szakmai tudásuk és tapasztalatuk (valamint a pótolhatatlan öntözőrendszerük) nélkül bizony gondban lettünk volna!
Nagy öröm számunkra, hogy ilyen nagyra becsült vállalatoktól kapunk segítséget, bátorítást és rengeteg jó szót!
Köszönjük a remek fotókat Fejes Csilla és Bognár Katalin!